Malom, malom vízimalom
- Kobrizsa Ádám
- 2020. ápr. 8.
- 1 perc olvasás
Frissítve: 2021. dec. 13.
Ha valaki kíváncsi, hogyan lesz valaki vízimalom (rész)tulajdonos a XXI. század második évtizedének elején Magyarországon, akkor ez a rövid cikk segít eligazodni Gábor vízimalmok iránt érzett elköteleződésének megértésében.
Ahogy ő fogalmazott, minden a örvényesi vízimalomnál kezdődött, ahol gyerekként gyakran megálltak a szüleivel. Felnőttként is legalább 5 évente látogatás tett majd tettek a Balaton melletti település látnivalójánál. Ez az alábbi ereklye azóta is a lakás dísze:

A következő elköteleződési szintet Kádár Péter: A vízimalmoktól a vízerőművekig című könyvének megszerzése jelentette, amiben a Kárpát-medence vízimalmai részletes megvilágításba kerültek. Innen már a Gábor fókuszterületére került hazánk bármilyen romos malmának felkutatása, így árkon-bokron keresztül kutatási expedíciók zajlottak Zsámbéktól Pápateszérig.

A vízimalmok iránti elköteleződés az évek során csak növekedett, így a 2000-es évek elején már a vásárlási ötlet is megjelent a mentális térképen, így Vászoly térségében is sokat portyáztak, de tudtak az akkor éppen aktuálisan eladó-félbe került Nagyvázsonyi malomról is.
Σχόλια